13. fejezet

13. fejezet

Cornelia

Kegyes hazugságok

Senki nem ismerheti meg ennek a tekercsnek a tartalmát, legalábbis addig nem, amíg el nem rendezek mindent. Utálok hazudni, de ha azért teszem, hogy megvédjem azt, akit szeretek, nem érdekel, mi lesz. Egyedül kell mennem, ebben biztos vagyok, Colin nem az a típus, aki képes lenne türtőztetni magát, ha szorult helyzetbe kerül, és ahová készülök az a legszorultabb helyzet lesz, amire csak vállalkozhatok.

Leírom a lényeget, hátha egyszer valaki a könyvem olvasva kíváncsi lesz, mi is volt abban a pergamenben:

A Fehér Istennő hajdan az összes tengerek uralkodója volt, a hajósok oltalmazója, aki viharmadár képében sokszor tengerészek segítségére sietett és bármikor rendelkezésére bocsátotta fátylát a fuldoklónak, ami fenntartotta őket a víz felszínén, de aztán mohó férfiak megpróbálták csapdába ejteni, ahonnan csak egy jószívű boszorkány segítségével menekülhetett meg. A Fehér Istennő sértődöttségében a legfeketébb vizek rejtekébe menekült, és megfogadta, hogy soha többé nem segít az embereken. Évszázadokig nem hallottak róla, amíg egy boszorkánynak olyan segítségre volt szüksége, amit csak egy istennőnek áll hatalmában megtenni.

A Fehér Istennő szívesen segített, de aztán újabb és újabb boszorkányok keresték fel az apró-cseprő ügyeikkel, mígnem éktelen haragra gerjedt, és játékra invitálta a boszorkányokat. Halálos játékra…

Na, emiatt vagyok kétségbeesve leginkább. Colinnak négy próbát mondtam, de valójában négy kérdésről van szó. Egy választ kell adnom a megbocsátásért, amiért kihasználom egy istennő erejét, egy választ kell adnom egy válaszért a kérdésemre, egyet, hogy az Istennő elengedjen, és még egyet, ha kívánnék is valamit. Akármelyiket elrontom, nekem végem van, ugyanakkor az Istennő kegyes is tud lenni, néha megengedi, hogy megválasszuk a szívességei sorrendjét. Ha háromra tudnék felelni, talán megkapnám a megbocsátást, az engedélyt a távozásra és a kívánságomat, amit teljesít. Meg kell próbálnom, nem igaz? És egyedül kell mennem, ha csak egyetlen kérdést tudok, a többit pedig elvétem, kérhetem, hogy Colin maradjon életben, amikor én meghalok. Egyetlen kérdésre csak tudok válaszolni, nem igaz?

/részletek Cornelia Holloway – Főboszorkány könyvéből/

O.O

   

Éjszaka volt, amikor elszöktem a tengerpartra. Egyedül kellet mennem, szerettem volna egyedül maradni, de persze nem jött össze, alig párszáz méterre jutottam a tábortól, amikor meghallottam magam mögött a lépteket. A boszorkány és az alakváltó már messze jártak, így ők nem lehettek, biztos voltam benne, hogy valaki az a táborból. Megálltam, és hátranéztem.

- Gyere elő, bárki is legyél! – kiáltottam, mire némi bokorzörgést követően Kieran lépett ki a hold fényébe.

- Cornelia, hová ilyen későn? – kérdezte derűsen, mintha nem is most kaptam volna rajta, hogy követ engem.

- A tengerpartra megyek, nyugodtan menj vissza aludni – vágtam rá fagyosan.

Utáltam a titkokat és Kierannak volt egy hatalmas, ami miatt erősen nehezteltem rá.

- Nem tehetem, hölgyem – felelte vigyorogva, és gyors léptekkel felzárkózott mellém.

- Főboszorkány vagyok, tudok vigyázni magamra! – sziszegtem elindulva előre.

- Tanulatlan Főboszorkány – egészítette ki Kieran. – És nem vagyok biztos benne, hogy akarsz is vigyázni magadra. Tudom, mi állt a tekercsben.

Dühösen szembefordultam vele, és megböktem a mellkasát.

- Ne merd rajtam használni a gondolatolvasást!

Kieran egy pillanatig maga is dühösnek tűnt.

- Ha elfelejtetted volna, én is Főboszorkány vagyok, és mint ilyen, meg kell tartanom az eskümet! A képességem nem használom más boszorkányokon!

- Csak más boszorkányok inasán?!

- Colinon is csak szükséghelyzetben használtam, Cornelia. Ne légy igazságtalan!

- Te pedig ne légy ilyen idegesítő!

Újra elindultam az úticélom felé a kezemben szorongatva Sophie kagylóját. Hiányzott a barátnőm, ahogy hiányzott az otthonom is. Hiányzott az ágyam és Barnie, mert csak az ő társaságukban tudok igazán kiengedni, és sírni egy hatalmasat. Rám fért volna.

- Colinnak nem mondod el? – kérdezte végül Kieran. – Joga van tudnia, hogy ha a halálba készülsz. Mert így igaz, ugye? Szerencsét akarsz próbálni a Fehér Istennőnél.

- Ez az egyetlen esélyem, nem? – sóhajtottam. – Ha sikerül, akkor…

- Nem fog sikerülni, Cornelia!

- Köszi a biztatást! – csattantam fel.

Szerencsére már nem voltam messzire a parttól, éreztem a tenger illatát és a hullámok moraját is hallani véltem. Nemsokára kiértem az erdőből és kavicsokon tapostam. Hiányzott az otthoni, homokos part is, a kövek milliószor kényelmetlenebbek voltak. Kieran persze még mindig követett.

- Most meg mit csinálsz? – kérdezte élesen. – Remélem, nem tervezel a vízbe ugrani, és csak úgy leúszni az Istennőhöz.

Lesújtó pillantást vetettem rá, aztán az ajkaimhoz emeltem a kagylót.

- Sophrae, szükségem van a segítségedre! Kérlek, gyere, amilyen hamar csak tudsz! – suttogtam, aztán teljes erőmből elhajítottam a kagylót.

Némiképp csalódottan tapasztaltam, hogy semmi nem történt, de gondoltam kivárom, le is huppantam az egyik nagyobb, hideg kőre.

- Cornelia…

- Nem érdekel! Elegem van belőle, hogy hülye kislánynak néznek! Felnőtt nő vagyok, azt teszek, amit csak akarok!

Kieran leült mellém. Az egyik kezét rátette a kőre, ami most kellemesen felmelegedett a hátsóm alatt.

- Bocsáss meg, hogy vigyázni akarok rád – mondta végül keserűen. – Ha tudnád, mióta várok rád, talán megértenéd, hogy…

- Mégis mire vártál? – néztem rá értetlenül. – Biztosan nem rám, Kieran! Hagyd abba ezt a különleges vagy Cornelia dumát, mert már elegem van belőle! Tudod, mi az egyedüli különleges bennem? Hogy eddig életben maradtam!

Kieran felnevetett.

- Samhain lánya vagy.

- Ja, nagy dolog! Emberek millió születnek november 1.-jén, Kieran.

- Igen, emberek, de nem boszorkányok, Cornelia. Mi a tavasz és a nyár gyermekei vagyunk elsősorban, az őszi és téli születésű boszorkányok nagy része sosem képes egy-két trükknél többre, legtöbbjük ugyanúgy a tizennyolcadik születésnapjára vár, ahogyan te, de van, hogy az erejük sosem lesz nagyobb annál a kis varázsérzékenységnél, amijük addig volt. Előtted négy boszorkányról vannak feljegyzések, akik szintén Samhainkor születtek. Mind a négyen hatalmas dolgokat vittek véghez, és bár ezt úgysem hiszed el, te is kiérdemelted, hogy a neved bekerüljön a Boszorkányok Nagy Könyvébe. Nagy boszorkány vagy, Cornelia!

Hitetlenkedve megráztam a fejem.

- Oké, tegyük fel, hogy az vagyok. Akkor mi bajod van ezzel, hogy elmegyek az Istennőhöz? Ha olyan nagy vagyok, simán válaszolok a kérdéseire, nem igaz?

- A hatalmad és a szíved az, Cornelia, ami lenyűgöz, a vakmerőséget és meggondolatlanságod viszont kétségbe ejt. – Az egyik karjával átkarolta a vállamat, és magához húzott egy ölelésre. – Ha engednéd, hogy helyetted menjek, megtenném, de tudom, hogy még ehhez is túl makacs vagy.

- Még csak az kéne, hogy megölesd magad, és nekem kelljen átvennem a területedet! – mosolyodtam el, mire ő is nevetett, és még szorosabban ölelt magához. – Ígérd meg, hogy vigyázol Colinra!

O.O

- Colin – suttogtam óvatosan végigsimítva az alvó szerelmem haján. Szerettem volna minél szelídebben felébreszteni. Búcsúzni jöttem, de tudtam, hogy ezt nem közölhetem vele. – Colin!

Végre kinyitotta a szemét, és máris megragadott, hogy magára húzzon. Nevetve csókoltam meg, majd elhelyezkedtem fölötte egy elém intim pozícióban. Mondjuk egy takaró még volt közöttünk. Colin csak vigyorgott rám.

- Elmondom, mi lesz – kezdtem bele lassan. Még szélesebb mosolyra húzódott a szája.

- Szerintem ki tudom találni.

Mindkét kezével végigsimított a csípőmön, majd megfogta a fenekem.

- Nem, te disznó! – toltam el a kezeit, de nem bírtam magamba fojtani a nevetésem. – Ez most komoly, a boszorkány és az alakváltó után kell mennetek. Tudom, hogy eddig azt mondtam, nem olyan fontosak, de mégis. A boszorkánynál talán még mindig van a hajamból, egyszerűen nem érzem biztonságban magam, amíg nincsen rács mögött. Kieran értesített néhány erősebb boszorkányt, akik becsatlakoznak a kutatásba.

Colin úgy tűnt nem is figyel, a kezei megint a csípőmön voltak, de ezúttal felfelé kezdett kalandozni. Megfogtam a mancsait, és leszorítottam őket a feje mellé. A mozdulattól hozzásimult a mellkasom az övéhez, a szánk is egy vonalba került.

- Figyelsz te rám egyáltalán? – kérdeztem. Gyors csókot nyomott a számra.

- Persze, Corn. – Megforgattam a szemem.

- Szeretném, ha Kierannal és a farkasokkal tartanál. Te leszel a helyettesítőm az akcióban…

Nem mondhattam tovább, mert megelégelte a lefogott srác szerepét, és egy hirtelen mozdulattal átfordított mindkettőnket, hogy ő kerüljön felülre.

- Megcsinálok mindent, amit kérsz tőlem, te is tudod – mondta, de azt hiszem, nem ez a probléma foglalkoztatta.

Előrehajolt, és most ő nyomta le az én kezeimet, miközben forrón megcsókolt. Gyanakodva felkapta a fejét.

- Most álmodunk, igaz?

- Különben már rég kinyírt volna a riasztó – bólintottam, és kiszabadítva az egyik kezem, végigsimítottam az arcán. – De olyan, mintha ébren lennénk. Akármit kívánhatsz, és megkapod.

Becsuktam a szemem, és mikor kinyitottam a szobámban voltunk az ágyamban. Colin körülnézett.

- Miért pont a szobád?

- Mert itt álmodoztam arról a legtöbbet, hogy együtt leszünk – feleltem. – Akarod, nem? Ezúttal senki nem fog felébreszteni minket.

- Honnan tudod? – kérdezte.

- Egyszerűen tudom – mosolyodtam el. – Ma este végig akarom álmodni, Colin.

Megint csókolóztunk, és nem siettünk sehová. A csókjának íze, a simogatása és a testének súlya olyan valóságos volt, hogy könnyedén elfeledkeztünk róla, hogy álom az egész. Csak ő és én voltunk, ahogy lennie kellett, és végre valóban nem volt megállás, Colin mégis habozott.

- Biztos, hogy akarod? – kérdezte, pedig már mindketten meztelenek voltunk. Valósággal remegtem a vágytól Colinért, bár Flora néni nyavalyás óvszeres dobozát is felbontotta, tényleg nem volt semmi más vissza.

- Naná, tudod, hogy szeretlek – mondtam türelmetlenül, végigsimítva a nyakán és a mellkasán.

Még mindig kétkedve nézett rám, úgyhogy kicsit felemelkedtem, és csókolni kezdtem, hogy elfeledtessem vele, akármi is emészti éppen. Azt akartam, hogy csak rám gondoljon, hogy csak a miénk legyen ez az éjszaka.

Végül csak tette, amit kellett, de folyton aggodalmasan pislogott rám.

- Nem akarom elrontani, nem akarom, hogy fájjon neked – mormolta. Igazából bele sem gondoltam, hogy ilyesmi lehet a problémája.

- Ez egy álom, Colin – nyugtattam meg. – Csakis tökéletes lehet, bízz bennem!

Lehet, hogy mégsem kellett volna ennyire biztosnak lennem a dolgomban, mert mégiscsak fájt, és mivel nem számítottam a fájdalomra, Colin is észrevette, hogy tévedtem. Azonban túl édes fájdalom volt, ahhoz, hogy elronthassa az esténket, átöleltem Colin nyakát, és csak kérleltem, hogy szeressen, amit ő meg is tett.

Édesen, óvatosan, gyengéden szeretett ezerszer is elmondva, hogyan érez, megígérve, hogy vigyáz rám, akármi is történjék. Ez volt az egyetlen zavaró tényező, ugyanis a hazugságom miatt megszakadt a szívem érte.

Később, amikor egymást átölelve pihegtünk, éreztem, hogy az álom magával ránt, mintha még alvás közbe is alvásra lett volna szükségem. Túl élethűre sikeredett ez az álom.

- Ha igazából is felébredünk, nem leszek melletted – figyelmeztettem Colint utoljára végigsimítva a haján. – A tengerparton vagyok Kierannal, de nemsokára indulok vissza. Addig mondd meg a többieknek, hogy a boszorkány után mentek, készüljetek össze.

A körvonalak elmosódtak körülöttünk, láttam Colin tekintetén, hogy rájött, hogy hiányzom a tervből.

- De te hova fogsz…

O.O

Kieran gyengéden ébresztgetett, én pedig kiszakítottam magam az utolsó álomkockákból is. Igyekeztem nem Colin kérdésére gondolni. Éreztem, hogy ő is felébred, és aggódni kezd miattam. Az álmunkra gondoltam, hogy érezhesse, milyen volt az nekem. Cserébe boldogságot és elégedettséget kaptam a részéről. Kezdett nagyon is jól menni nekünk ez a kötődés.

- Cornelia, azt hiszem, megérkeztek, akiket vártál – suttogta Kieran.

Gyorsan felültem és a tengert fürkésztem, ahonnét valóban Sophie és négy másik király testőrtag feje bukkant ki. Nem törődve vele, hogy mennyire hideg lehet a víz, belegázoltam.

Mivel Kieran megint a nyomomban volt, nem kellett aggódnom, a víz csak langyosan nyaldosta a bőrömet. Derékig ért már, amikor Sophie képes volt a közelembe jönni.

- Corn! – ölelte át a nyakam. – Mi történt? Ugye nincs semmi bajod? – A derekamhoz kapott, és felhúzta a ruhát a hasamról, hogy megnézze annak a szigonynak a nyomát, ami átszúrt pár nappal ezelőtt.

Állítása szerint a nagynénéim annyira ki voltak akadva, mint még soha, és Vale alig tudta visszatartani őket attól, hogy eljöjjenek segíteni. Olyan sokat mesélt arról, hogy mi van otthon, hogy még az őrei is a szemüket forgatták persze csak olyan ez a mi kis pletykafészek hercegnőnk módon. Hajnalodott, mire végre elmondhattam, amit akarok.

- Sophie, szeretnék megint sellő lenni, hogy lemehessek a Fehér Istennőhöz, ugye segítesz?

Sophie felnevetett.

- Ugye csak viccelsz? – A pillantásomra leesett az álla. – Megőrültél, Corn?! Tutira nem mehetsz le oda! Az a nő totál őrült, még a delfinek is messziről elkerülik! Szó sem lehet róla!

- Kérlek, Sophie! Ez az egyetlen esélyem!

- Nem!

- Ha igazi barátnőm vagy megteszed! – mondtam, mire keserűen elmosolyodott.

Ez volt, amit a fejemhez vágott, ahányszor csak olyasvalamire kért, amit nem akartam. Ha igazi barátnőm vagy, elmész a karácsonyi bálra azzal a sráccal, ha igazi barátnőm vagy, randizol Valentin napon azzal a másik sráccal, ha igazi barátnőm vagy, beszélsz Vale-lel és elmagyarázod neki, hogy manapság már mindenki szexel az esküvője előtt… És én mindegyiket megtettem, mert igazi barátnője voltam, ahogy ő az enyém.

- Jól van, de ha megöleted magad, kinyírlak, érted?!

- Megegyeztünk – mosolyodtam el.

- Most rögtön indulnál? – kérdezte kelletlenül.

- Nem, még visszamegyek elbúcsúzkodni, de aztán már mehetünk is, nem akarok késlekedni.

- Addig üzenek apámnak – sóhajtotta, majd hatalmas uszonycsapással el is úszott. Az őrei követték.

Kierannal a nyomomban kisétáltam a partra. Tehát ez a rész már megvan. Nincs más hátra, mint előre.

- Mi a leghosszabb idő, amennyire Colinnak adományozhatom az erőimet? – kérdeztem meg Kierant.

Nem válaszolt, mire hátrafordultam, hogy megnézzem, mi baja. Kétségbeesetten nézett rám, majd térdre vetette magát.

- Kérlek, ne menj el az Istennőhöz!

- Kieran…

- Könyörgöm, mint egyik Főboszorkány a másiknak! Cornelia, nem öletheted meg magad!

- Nem fogok meghalni, Kieran. – Megfogtam a kezét, és fel akartam húzni, de nem akart felállni.

- Felajánlok mindent, amim csak van, könyörgöm…

- Kieran, semmid sincs, amit szeretnék – suttogtam. Hirtelen sírhatnékom támadt, de visszanyeltem. – Ne tedd nehezebbé, mint amilyen! – kértem.

Magához rántott, és szorosan átölelt.

- Azt hiszed, hogy nekem nem nehéz? Szeretlek, Cornelia… Corn!

- Ha szeretsz, akkor meg kell értened, miért csinálom – mormoltam a nyakába. – És meg kell védened őt. Tanítsd meg, hogyan bánhat a varázserőmmel, rendben?

Eltolt magától, és a két kezébe fogta az arcomat.

- Bárcsak ne gondolnál mindig csak rá! Egyszer, legalább egyetlen egyszer csak gondolj rám! – Hevesen megcsókolt, mintha ez lenne az utolsó csókunk.

Rájöttem, hogy az is. Ha sikerrel járok, ha nem, soha többé nem lesz  esélye megtenni, így nem is utasíthattam el. Hagytam, hogy csókoljon, amíg zihálva el nem engedett, és félrefordulva megtörölte a szemét.

- Tíz nap, Cornelia – mondta keményen. – Tíz napig lehet nála az erőd, ha kilenc napon belül nem térsz vissza, elmondom neki az igazat, és hagyni fogom, hogy végezzen velem a te varázserőddel! – Azzal nem várva rám előrerohant a tábor irányába.

O.O

- Ennek meg mi baja? – kérdezte Rufus és a négyszemélyes sátorra bökött, ahová Kieran bezárkózott, mielőtt még visszaértem. Colin vidáman üldögélt a tábortüzünknél Mikayla mellett, de amikor észrevett, felugrott és felém indult.

- Azt hiszem, megbántottam – mormoltam bűntudatosan.

- Szívügyek? – szűrte halkan a fogai között kedvenc vérfarkasom.

Bólintottam, aztán már Colin felé is fordultam. Egymásra mosolyogtunk, aztán mindkettőnkön végigvágott az riasztó, mintha konnektorba nyúltunk volna. Nyögve vettem le a szemem Colinról.

- Gyűlés a tábortűznél! – kiáltotta Colin. – A Főboszorkányom visszatért!

Ha tudom, hogy az álomszex ennyire jó hatással van a hangulatára, már sokkal hamarabb megteszem vele. Mik ki nem derülnek!

Nemsokára Kieran kivételével mind ott álltunk a tábortűz körül, és mindenki azt hallgatta, milyen tervvel állok elő.

- Szóval nekem is van az ő hajából, Kieran vagy Colin el tudják végezni a követővarázslatot, sőt két boszorkány nemsokára csatlakozik még hozzátok, hogy segítsenek biztonságos ketrecet készíteni a gonosz boszorkánynak.

- Corn – szólalt meg tétován Colin, mire röviden végigsimította a karján, hogy hallgasson.

- Én nem megyek veletek, egy rövid időre le kell mennem az óceánba sellősködni egy kicsit – a vérfarkasok meglepetten ó-ztak –, addig Colin veszi át a helyemet. Tíz napig ő fogja birtokolni minden varázserőmet.    

A szavaimat döbbent csend fogadta, Colin nagy szemeket meresztett rám.

- Én? – kérdezte végül.

- Ki más? – mosolyogtam rá. – Nekem nem kell varázserő a víz alá, neked pedig nagy szükséged lehet rá. Nem merem másnak adni, benned bízom a legjobban, tudod jól.

Nem tudtam kiolvasni a tekintetéből tetszik-e neki a dolog. Egyrészt ijedtnek tűnt, másrészt olyan elszántnak, hogy fogalmam sem volt, mit gondoljak.

- Visszatérve az akcióra, kódneveket és jelszavakat használjatok. Tudok olyan információkat adni nektek, amit nem lehet kiolvasni az agyatokból, ezek alapján azonosítani tudjátok egymást, így nem kell aggódnotok amiatt, hogy az alakváltó közétek férkőzik. De ehhez mindenkit el kell varázsolnom egy kicsit, oké?

Beleegyeztek, így mindenki halántékát megérintettem, beléjük táplálva az információkat. Colin is odalépett hozzám, de neki csak nevetve nyomtam egy puszit a szájára.

- Neked nem kellenek ezek az információk, tudod őket.

A vérfarkasok a hasukat fogták a nevetéstől. Broncho oldalba bökte Colint.

- Hol karmolt meg Barnie a tavalyelőtti karácsonykor? – Colin felvonta a szemöldökét és kissé neheztelően nézett rám.

- Ezeket senki nem tudja rajtunk kívül, Colin – magyaráztam.

Mikayla épp Rufust vizsgáztatta – melyik lábán van Barnie-nak az a különös foltocskája? – úgyhogy minden további nélkül vonhattam félre Colint.

- Gyere, nem akarom, hogy hallják a varázsigémet, ez amolyan titkos dolog.

Besétáltunk a fák közé, ahol átöleltem Colint, és gyorsan elmondtam a szavakat, amiktől minden erőm kiszabadult a testemből, hogy Colinban keressen helyet. Éreztem, hogyan válok átlagos lánnyá megint. Legnagyobb meglepetésemre hiányzott a csontjaimból a varázserő. Annyira hozzám nőtt már, hogy valósággal viszketett a hiánya. Ezzel szemben Colin mintha nem vett volna észre semmit.

- Kész van már? – kérdezte türelmetlenül.

- Igen – bólintottam. – Próbáld ki.

- Hogyan? – nézett rám hitetlenkedve.

- Hm, nem tudom. Mondjuk így – felkaptam egy ágat, és felé hajítottam. Tompa puffanással csapódott Colin homlokának, mire hátratántorodott. – Úristen, bocsánat! Miért nem védted ki?!

- Hogyan? – ismételte a homlokát masszírozva.

- Így! – hallottam Kieran hangját, mire Colinnal együtt fordultam felé. Egy követ tartott a kezében.

- Nehogy megdobd vele! – csattantam fel, de már késő volt, teljes erejéből Colinnak hajította.

Vártam, hogy nekicsattanjon, de a kő pár milliméternyi Colin jobb szemétől megállt és a földre hullott.

- Te… - Colin láthatóan nem tudta, hogy káromkodjon vagy egyszerűen elájuljon a varázserejétől.

Kieran nem törődött vele, mogorva képpel hozzám sietett, és egy félbehajtott cetlit nyomott a kezembe.

- Csak akkor olvashatod el, amikor már minden elveszni látszik, érted? – sziszegte halkan, dühösen az arcomba. – Csak akkor, különben nem fog működni, ígérd meg!

- Megígérem – szorítottam meg a cetlit. – Köszön…

De már meg is fordult, hogy visszamenjen a táborba.

- Ha elköszöntél tőle, gyere a sátramba! – vetette hátra Colinnak. – Sok dolgom lesz veled, ha életben akarlak tartani.

Mindketten néztük a hátát, amíg el nem tűnt.

- Miért is mész le a tengerbe? – kérdezte Colin gyanakodva.

- Kutatni a tekerccsel kapcsolatban – hazudtam könnyedén. – Meg már elegen van a harcokból is. Ha elfogtátok a boszit, majd végiggondoljuk a próbákat, oké? De nagyon vigyázz ám magadra, ne hidd, hogy csak mert nálad van az erőm, sebezhetetlen vagy – hadartam, hogy elaltassam a gyanakvását. – Jobb lesz, ha megyek is, ne blicceld el a tanulást, mint a suliban!

- Corn…

Akármit is akart mondani, beléfojtottam egy csókkal. Azon túl, hogy mennyei érzés volt, borzalmasan fájt is, mégis egyikünk sem húzódott hátrébb, amíg ki nem élveztük.

- Ma éjjel az a legszebb álom volt egész életemben – mosolyogtam rá. – Most mennem kell, mert Sophie vár. Szeretlek, Colin!

- Én is szeretlek.

Mire kimondtam, már rohanni is kezdtem a part felé. Bármennyire is fájt az a csók kettőnk között nem fájt jobban a szívemnél, csak remélni mertem, hogy ez nem az utolsó találkozásom volt a fiúval, aki szeretek.