11. fejezet

11. fejezet

Cornelia

A boszorkány szíve

Kieran egy érdekes történetet mesélt nekem, ami nagyon megfogott, gyorsan le is írom, mielőtt elfelejtem:

Egyszer élt egy nagyon erős boszorkány, akinek a hatalma szinte korlátlan volt. Mindene megvolt, amit csak szeretett volna, egész életében másokat segített, mégsem volt boldog, mert réges-rég elvesztette a szerelmét. Állandóan érezte a szívében azt a bizonyos hiányt, ezért úgy döntött, megszabadul tőle. A boszorkánytanács segítségét kérte, hogy szabadítsák meg minden emlékétől, ami ahhoz a férfihoz kötötte, a tanács pedig megtette, kitörölték a szerelmének minden írmagját. A boszorkány ezután nem sokkal vándorútra indult, de soha senkivel nem közölte, mik a céljai. Csak sok évvel később a halálos ágyán vallotta be, hogy mit érzett. A varázstól, ami megszabadította a szívét a szerelem emlékétől, mintha ő maga is meghalt volna. Soha többet nem érezte élőnek magát, nem tudott aludni, nem tudott az erejére koncentrálni. Egész végig azon tűnődött, mi az, amit elveszített, de mivel nem tudott rájönni, kis híján beleőrült. A boszorkánytanács a halála után elolvasta a boszorkány könyvét, és azt beszélik három teljes éjjel sírtak és jajveszékeltek amiatt, amit a nővérükkel tettek. Azóta szigorúan tiltott minden olyan varázslás, aminek a boszorkány szívéhez van köze. Azóta tudja minden boszorkány, hogy a szíve nem tévedhet, hogy akit kiválaszt, hogy szeresse, az a személy alkalmas is rá, hogy szeretve legyen, még akkor is, ha úgy tűnik, minden elveszett.

Ideírnám még Kieran hozzám intézett szavait is: Szabadon szerethetsz, akit csak akarsz Cornelia, de az én szívem azt súgja, bátran szerethetlek téged. Ezt sosem fogom megbánni.

Személyes megjegyzésem: mi a francot kellett volna válaszolnom erre??

/részletek Cornelia Holloway – Főboszorkány könyvéből/

O.O

Kieran hivatalosan is a legrendesebb srác, akit csak ismerek. Ráadásul szeret engem. Úgy értem, szerelmes belém. Azt mondta, hogy már a levelezésünk is nagy hatással volt rá, amikor meglátott, arra gondolta, hogy én vagyok a leggyönyörűbb lány a világon, most pedig már visszavonhatatlanul belém zúgott.

Bocsánatot kért a csókunk miatt, azért, hogy olyan hevesen reagált, de mint mondta, meglepte a látszólag lelkes közeledésem, és fogalma sem volt róla, hogy Colinba vagyok szerelmes.

Az eltelt két napban nyílt titokká vált, megtudta Kieran, Mikayla meg a vérfarkas és vámpír ismerősök is. Nem mintha az utóbbiakat annyira érdekelte volna, de azért tudták, én pedig szégyelltem magam, főleg, hogy miattam maradtunk ott a vadászok táborában.

Megnyertük a csatát, de milyen áron? Majdnem elveszítettem Colint. Kieran szerint súlyos agyrázkódása van, és ami a legrosszabb, alig volt eszméletén, amikor pedig igen, össze-visszabeszélt. Az én hibám volt, miattam esett baja, ugyanis a csata hevében nem gondolkodtam tisztán, és amikor kis híján elájultam az erőfeszítésektől, elvettem egy kis energiát Colintól. Nem tudtam, hogy a harc sűrűjében van éppen, ahogy azt sem, hogy mekkora bajba keverem azzal, hogy hirtelen elgyengítem. Nem is érezhettem volna rosszabbul magam, mégis miután rátaláltam azt mondta szeret, és csókolóztunk is… Jobban össze voltam zavarodva, mint eddig bármikor. Ha Kierannak igaza van, és a boszorkány szíve jól választ, miért érzem magam még mindig bűnösnek? Abban a pillanatban, amikor megcsókolt, akár ezer Kieran és minden más Főboszorkány is megláthatott volna, magasról tennék rá, de amikor Colin elveszítette az eszméletét, és megint kitisztult a fejem, szégyenkeztem.

Nem a csók miatt, még csak nem is amiatt, hogy Colin az unokatestvérem, egyszerűen az a tény zavart ennyire, hogy túl gyenge vagyok. Nem tudok nemet mondani neki. Amíg mellette virrasztottam, és vártam, hogy felébredjen, valami másra is rájöttem. Túl tudok lépni azon, hogy unokatestvérek vagyunk. Ha ennyire szeret, és én is így szeretem, miért ne lehetnénk együtt? Az én hibám volt, hogy ennyi időt elvesztegettünk! Hogy lehettem ilyen vak? Most, amikor már legszívesebben az arcába mondanám, hogy soha, de soha nem volt olyan perc az életemben, hogy ne szerettem volna, itt ez a hülye inaskodás, és az egész kezdődik elölről. Még csak hozzá sem érhetek, ezúttal nem a prűdségem miatt, hanem mert mindkettőnknek fájdalmat okoz az érintés. Hogy a fenében tudnék végre kiszabadulni ebből a sok béklyóból? Miért kell mindig lennie valaminek, ami közénk áll?

- Pihenned kellene egy kicsit – lépett mellém Kieran, és megérintette a kezem. – Teljesen ki vagy merülve, borzasztóan alacsony az energiaszinted, ez neki sem segít.

Igaza volt, ez a varázslás nagyon kimerített, és bár aludtam pár órát, nem igazán éreztem, hogy bármi is jobb lenne.

- Hogy lehet, hogy te nem vagy lemerülve? – kérdeztem. Nem néztem rá, mert még zavarban voltam a szerelmi vallomásától, de felnevetett, így mégiscsak muszáj volt rápillantanom.

- Én kérdezhetném, hogy lehet, hogy te csak ennyire vagy lemerülve! – Megint ott volt a szemében az az ámuldozás, ami még jobban zavarba hozott. – Te csak egy kisbaba vagy itt a varázsvilágban, alig pár napja kaptad az erődet, mégis jobban uralod, mint az otthoni boszorkányaim fele. Egy kis gyakorlás, és megerősödsz majd. Én már tizennyolc éve az erőm birtokában vagyok, el sem tudom képzelni, mi lesz belőled mondjuk tíz éven belül.

- Még azt sem tudom, mi lesz belőlem egy órán belül – sóhajtottam Colinra nézve. – Bárcsak lenne rá mód, hogy meggyógyítsuk!

Az a helyzet, hogy nem volt, a fejsérülésekkel amúgy is vigyázni kell, az egyik legelső dolog, amit a nénikéim megtanítottak, hogy a varázslat és az ember feje nem túl jó párosítás.

- Igazából lehet, hogy van egy – mondta Kieran óvatosan. – De nem biztos, hogy beválna, plusz a jelen helyzetben nem lenne okos dolog belemennünk…

- Mondd el! – kértem megragadva a karját. – Tudunk vele segíteni Colinon?

- Szerintem igen, de… Cornelia, hogy ha teljesen feltöltődnél energiával, sokkal több menne át belőle Colinon, így hamarabb meggyógyulna. Elég biztos vagyok benne, hogy működne, de ehhez intim helyzetbe kell kerülnöd valaki mással, aki által feltöltődhetsz.

- Úgy érted, hogy csapoljak meg valakit? Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Nem megcsapolásról van szó, ez… maradjunk az akkumulátor hasonlatnál. Mit teszel, ha a kocsid akkuja lemerül?

- Öhm… autószerelőt hívok? – Mi ez beugratós kérdés? Kieran mosolyogva csóválta meg a fejét.

- Jó, talán, de ha élelmesebb vagy, akkor a szerelő helyett csak kerítesz valakit, aki bebikázza neked. Ez nem jelenti, hogy lemeríted a másik kocsit, egyszerűen csak…

- Értem! – vágtam közbe izgatottan. – De hogy csináljam? És kivel? Veled lehet?

- Itt van a problémánk gyökere – mutatott rá. – A jelen helyzetben azt hiszem, nem kettőnknek kellene megcsinálni. Túl intim lenne, tudod energiát gerjeszteni a legegyszerűbben felfokozott izgalmi állapotban lehet.

- Ez mit jelent? – kérdeztem óvatosan. – Szexet?

- Nem, persze, hogy nem – rázta meg a fejét, és legnagyobb meglepetésemre elpirult.

- Hát akkor?

- Érintéseket, meztelen bőrfelületeket egymáson, néhány kedves szót és simogatást – sorolta. – Férfi és nő között a nemi vágy felkeltése a legkézenfekvőbb. Nem lépjük át a határt, hiszen nem vagyunk állatok, de… érted már, milyen kényelmetlen lenne ez a számodra?

- Milyen más mód van? – kérdeztem.

- Harag – vágta rá. – De ahhoz nagyon dühösnek kellene lenned, annyira, hogy képes legyél akár megölni valakit, amire pedig, ne haragudj, Cornelia, de nem vagy. A szerelem önmagában is elegendő lenne, de mivel te meg én nem vagyunk szerelmesek…

- De ha a szerelem elegendő, akkor hogyhogy Colin nem kap elég energiát? Hiszen én sze… - elharaptam az utolsó szót, mert bár Kieran tudta, nem akartam fájdalmat okozni neki. Ugyanakkor kíváncsi voltam a válaszra, így nem szívtam vissza.

- Ez esetben sajnos nem lehetséges, még mindig Adományozó vagy, túl kockázatos lenne.

- És a többi lehetőség?

- Nincs több lehetőség – közölte. – Vagy kivárjuk, amíg Colin magától felébred, vagy…

Nem fejezte be, de nem is kellett. Vagy pedig energiát gerjesztek vele. Összebújva, egymást simogatva, megcsalva Colint. Nem akarná ezt. A fenébe, már a gondolatára is kiakadna, és azt mondaná, inkább maradna kiütve.

- Úgy is lehet, hogy senki nem tudja meg? – kérdeztem végül. – És tényleg nem lépünk át semmilyen határt?

Kieran hatalmasat nyelt.

- Soha nem mondanám el senkinek, és úriember leszek, ígérem, de… Cornelia, tudnod kell, hogy képes vagy-e férfiként kezelni engem. Nem kérem, hogy szeress, viszont ha egyáltalán nem is vonzódsz hozzám, akkor nem fog sikerülni.

Ezen eltűnődtem. Szeretni azt hiszem, sosem lettem volna képes, de férfiként ránézni igen. Hiszen az volt, ráadásul egy nagyon helyes srác, aki még jól is csókol. Nem is beszélve arról, mennyire illik hozzám, mintha az ég is nekem teremtette volna. Egyetlen baj volt csupán Kierannal. Én Colint szerettem, és nekem ez tökéletesen megfelelt. Mármint persze elég bajom van abból, hogy őt szeretem, de a szívem nem téved. Az édes, drága boszorkányszívem mutatni fogja az utat nekem, ezentúl ebben fogok bízni.

- Vágjunk bele, Kieran, de nem itt. Kellene egy hely, ahol nem lát meg senki.

- Boszorkány vagyok, Cornelia – sóhajtotta, mintha évszázados gondok emésztenék a szívét, holott épp most adtam szabad utat magamhoz, aminek kicsit örülhetett volna, nem? – Mi sem egyszerűbb ennél.

Ugyanakkor, ha kimutatja, hogy örül a dolognak, talán bele sem megyek. Mindez csakis Colinért van, ez fog a szemem előtt lebegni.

O.O

A vámpír és vérfarkas szövetségeseink különösen jól megértették egymást. Azt hiszem, ennek az volt az oka, hogy egy szupererős ellenséget kellett őrizniük. Foglyunk, a boszorkány, aki még mindig kislány képében könyörgött szabadságért, különleges őrséget igényelt, Kieran intézte az egészet, én csak azt tudtam, hogy a szövetség minden egyes fajából egynek hozzá kellett adnia a maga életerejéből, ami folyamatosan küzd a boszorkányé ellen, így nem képes varázslattal kitörni a börtönéből. Kieran szerint ez az elfogadott módja a boszorkányfoglyok őrzésének, amíg el nem döntjük, mi legyen vele.

Mindenki azon véleményen volt, hogy halált érdemelne, de én képtelen voltam kimondani ezeket a szavakat, így elnapoltuk az ügyet. Különben is Colin sokkal fontosabb volt jelenleg, még csak nem is sikerült semmit kiszednem a boszorkányból.

Úgy döntöttem, mielőtt Kierannal megejtjük az energiafeltöltést, ellenőrzöm minden rendben van-e. Mint mondtam, a vámpírok és a vérfarkasok jól kijöttek egymással, bár utóbbiak inkább egymással hadakoztak.

- Láttam, hogy elvetted és megittad – állította Mikayla a Broncho nevű vérfarkas srácra meredve. Ace, a másik vérfarkas a srácra vicsorgott.

- Ki más vette volna el?

- Nem’tom, de nem én voltam! – morogta Broncho.

- Hé, mi van itt? – kérdeztem.

Ace és Broncho felém kapták a fejüket. Kicsit bizalmatlanok voltak velem, de azt hiszem azért, mert még egy percet sem töltöttünk el kettesben, jóformán csak a nevüket tudtam.   

- Broncho hazugnak nevez – hadarta Mikayla. – Pedig láttam, hogy elvette Ace energiaitalát és megitta, de amikor Ace megkérdezte, ki vette el, letagadta.

- Tégy igazságot! – követelte Ace.

- Öhm… mindnyájan a vendégeim vagytok egy energiaitalra, miután végeztem a dolgommal. Nem tart sokáig, oké?

Ezzel kiegyeztek, én pedig arra gondoltam, hogy milyen jó egyeseknek, a legnagyobb gondjuk egy vacak energiaital. Hol van igazság a földön?

Hogy elodázzam a pillanatot, amikor Kieranhoz kell mennem, benéztem a boszorkányhoz is, hátha gond van vele, de még mindig kislányként próbálkozott.

- Engedjetek el, kérlek! – siránkozott.

A nagy szemeiből szüntelen ömlöttek a könnyek, amiket össze-vissza maszatolt az arcán. Nem nyújtott valami szép látványt, inkább szánalomra méltót, azt hiszem, hogy ez is volt a célja.

- Ez itt egy törvényes szövetség – sziszegtem neki dühösen. Egyszerűen nem tudott meghatni. – Te pedig törvényesen fizetni fogsz a bűneidért, akárki is vagy! Még az is lehet, hogy meghalsz, egy jó okot mondj rá, miért ne akarjak végezni veled!

Egyből abbahagyta a sírást, és jót nevetett rajtam.

- Te Főboszorkány lennél, kicsikém? Nem vagy több egy bolond lánynál!

- Olyat mondj, amit még nem tudok – legyintettem, és már fordultam félre, hogy otthagyjam a fenébe, amikor utánam szólt.

- Egyetlen jó okot mondjak? Kettőt is tudok. Tudom, hogy mi a leghőbb vágyad, és tudom, ki az, aki segíthet rajtad, hogy teljesülhessen.

Ez nem vettem be.

- Nem tudsz te semmit!

- Nem az első boszorkány lennél, aki vérrokonába szeret bele – nevetett őrülten. – Igazából nem is te vagy az első, akivel találkozom. Ám nagy bánatomra te vagy az egyedüli, aki még nem tudta megoldani ezt a problémát. Talán a nénikéid úgy gondolták, nem tudod kiállni a próbákat? Túlságosan féltettek ahhoz, hogy megadják neked a lehetőséget arra, hogy szabadon szerethess?

- Ha tudod, ki tud segíteni, hát mondd el! – fordultam vissza bizalmatlanul.

A szemében egy kislányhoz nem illő számító fény villant.

- Engedj el, és elárulom.

- Áruld el, és talán nem fogsz meghalni – vágtam rá.

- Vajon miért gondolom azt, hogy az inasodra jobban vágysz, mint a halálomra? Most menj, szórakozz a boszorkányfiúval, hogy megmenthesd a kis unokatestvéredet! Gyere vissza, ha átgondoltad az ajánlatomat.

Fogalmam sem volt, honnan tud mindent, de alaposan rám ijesztett, így sietve elmenekültem egyenesen Kieranhoz.

Az egyik vadász házát foglalta el, épp ott bent rendezkedett. A gyertyák és füstölők láttán, határozottan kényelmetlenül éreztem magam, mert tudtam, hogy a romantika kedvéért csinálta. Egyáltalán nem akartam romantikát, nem Kierannal.

Figyelmen kívül hagyva a készülődésének eredményét elhadartam, mit beszéltem a boszorkánnyal. Kieran összevont szemöldökkel hallgatta.

- Hazudott, Cornelia – rázta meg a fejét. – Nem tudok róla, hogy lenne ilyen módszer. Nem gondolod, hogy elárultam volna? A nénikéid is elárulták volna, tudod jól.

- Igen, de…

- Sose bízz meg egy köpönyegforgatóban, az ilyen nem érdemli meg a varázserőt!

- Igazad van – sóhajtottam. – Csak annyira meggyőzőnek tűnt.

- Gondolatolvasó – bólintott Kieran. – Ne engedd, hogy összezavarjon.

- Jó.

Hallgattunk egy ideig. Idebent kellemes félhomály volt, a gyertyák lassan mozgó árnyékokat vetettek a falakra, a füstölőknek meg jó illatuk volt. Zavarban voltam, pedig én egyeztem bele, hogy ez legyen. Energiát kellett gerjesztenem Colinnak bármi áron. Különben is, Kieran megígérte, hogy nem lép át semmilyen határt.

- Egyszerűbb lenne, ha néhány ruhától megszabadulnánk – mondta hirtelen, nem nézve rám.

Sóhajtva ledobtam a dzsekim, majd némi tétovázás után a pulóveremet is. Alatt egy top volt, amit nem vettem le. Nem fogok melltartóra vetkőzni az biztos!

Kieran szintén ingig vetkőzött, majd némi zavart tétovázás után kigombolta a legfelső három gombot az ingén.

- Kezdhetjük – mondtam idegesen. A gyomrom kemény labdává ugrott össze az idegességtől.

Kieran mellém sétált, és megfogta a kezem.

- Nem teszek semmit, amit nem akarsz, vagy ami nem esne jól, ezt megígérem.

- Tudom, bízom benned! – mondtam, és szorosan lehunytam a szemem. Éreztem, ahogy elém lép, éreztem a forró lélegzetét az arcomon.

- Nem találkoztam még boszorkánnyal, aki a nyomodba érhetne – suttogta, miközben két kézzel megfogta a derekam, és hozzám simult. – Annyira gyönyörű vagy! – folytatta, és lágyan megcsókolta az arcom jobb oldalát. – Annyira különleges! – Most a bal oldalon éreztem az ajkait. – Úgy érzem, bármit képes lennék megtenni érted. – Féltem, hogy a szám következik, de csak az állam csókolta meg. – Élveznéd, ha megcsókolnálak? Csak akkor foglak, ha megesküszöl, hogy élveznéd.

A számon éreztem a leheletét. Forró volt és szikrázó, mintha valami varázslat lenne. Az a felem, amelyik imádta a varázslatot, amelyik szeretett boszorkány lenni, akarta Kierant, mert tudta, hogy őrá vártam egész életemben. Alig vártam, hogy megjelenjen, hogy velem legyen, csakhogy ő nem volt Colin. Colin gondolatára ez a varázserő és hatalomimádó felem bosszúsan legyintett. Hiszen ő nem tud adni semmit, nincs varázsereje, egyszerű halandó, akiben egy cseppnyi különlegesség sincs. Miért kellene ő nekem? Miért ne választhatnám Kierant? Miért ne választhatnám mindkettejüket? Hé, mintha ez nem is az én gondolatom lett volna!

- Kieran… - húzódtam el. – Én… furcsán érzem magam.

Egy pillanatra, mintha valami vámpírbűbáj szállt volna meg, de aztán rájöttem, hogy az nem lehetett, Roland megesküdött, hogy sosem tesz többet olyat a többi vámpírt is kötötte a szövetség. Nem árthatunk egymásnak.

- Cornelia, semmi baj – húzódott el Kieran. – Megértem, ha nem megy.

- Nem az, csak…

- Ne magyarázkodj! – gombolta gyorsan vissza az ingét. – Mondom, hogy megértelek, nem kell…

- Ne vágj már a szavamba, a fenébe! – csattantam fel, majd mielőtt meggondolhattam volna megragadtam az ingét, magamhoz húztam, és a szájára tapasztottam a számat.

Tökéletesen tudatában voltam annak, hogy Kieran az, akit csókolok, éreztem a döbbenetét, mielőtt viszonozni kezdte a csókot. Éreztem az izgatottságát, éreztem, hogy tele van energiával, ami annyira vonzott benne. Hirtelen rájöttem, hogyan vegyem el tőle. Hevesebben csókoltam, szinte lecsókoltam a szájáról az erőt, és hagytam, hogy megtöltsön.

Végig nyitva volt a szemem, így láttam, amikor Kieran arcából kifut a szín, aztán már össze is esett, az egész csak pillanatok műve volt.

- Kieran! – kaptam észbe, és gyorsan leguggoltam mellé. Zihálva térdelt fel, és hitetlenkedve nézett rám.

- Mióta tudsz ilyet, mi? – kérdezte ámulattal. – Félig kiürítettél, kislány! Wáóó! – ugrott fel egy hirtelen kiáltással. – Hogy a fenébe csináltad ezt? Egyetlen csókkal!

- Öhm… nem tudom – ismertem el. – De jól vagy?

- Kicsit fáradt vagyok – vigyorodott el. – De megérte!

Mielőtt válaszolhattam volna, kintről örömteli sikítást hallottam.

- Colin, hát felébredtél?! – Mikayla volt az.

Bűntudatos pillantást vetettem Kieranra, aki kicsit kevésbé vidáman bólintott.

- Menj csak.

Nem mentem, valósággal rohantam Colinhoz. Erősnek és egészségesnek tűnt, zavarodott vigyorral fogadta Rufus vállveregetését és Mikayla ölelgetését.

- Semmi bajom, csak aludtam egy jót – nevetett rájuk. – Menjetek csak a dolgotokra, nekem Cornnal kell beszélnem.

Rám nézett. Volt valami furcsa a tekintetében, amit nem ismertem. Ennek ellenére vidáman rohantam oda, hogy megöleljem.

- Colin, annyira örülök, hogy felébredtél! Semmi bajod? Nem fáj a fejed?

- Éreznéd, ha fájna, nem igaz? – tolt el magától. – Szállj le, mielőtt bekapcsolna a riasztónk.

Kicsit megbántottan, de gyorsan elengedtem. Valamiért az volt az érzésem, hogy tud a csókról. Lehet, hogy amikor felébredt, benne volt a fejemben és látta? Á, akkor sokkal mérgesebb lenne, nem is mosolyogna így.

- Corn, menjünk el a boszorkányhoz, van egy nagyon jó ötletem vele kapcsolatban!

- Mi? Milyen ötleted?

- Majd meglátod, ha odaérünk. Gyerünk!

- Várj, előbb beszélni szeretnék veled – mondtam izgatottan. Kieran életereje feltöltött, úgy éreztem, itt az idő, hogy elmondjak mindent, ami a szívem nyomja, beszélnem kellett Colinnal végre.

- Nem lehetne később? Elég fontos, amit kitaláltam.

- Ez is fontos – erősködtem. – Gyere, üljünk le egy percre!

Megfogtam a karját, és az egyik lépcsőhöz húztam, ahová leültünk. Nem úgy látszott, hogy túlzottan örülne, hogy egy félreeső helyre került velem, de megértettem őt, talán már kezd elege lenni belőlem, főleg, hogy megint majdnem meghalt miattam.

- Először is szeretnék bocsánatot kérni mindenért – kezdtem hadarásba. – Sajnálom az elmúlt évben történteket, sajnálom, hogy sokszor megbántottalak és fájdalmat okoztam. Azért csináltam, hogy kiszeress belőlem, mert tudtam, hogy akkor sokkal könnyebb lenne minden. És persze, mert biztos voltam benne, hogy én sosem leszek képes nem szeretni téged. Szeretlek, Colin, mindig is szerettelek, és mindig szeretni foglak! – fogytam ki a szuszból.

Meglepetten nézett rám egy felettébb bugyuta arckifejezéssel, amilyen még sosem láttam rajta. Ami még fontosabb nem tűnt valami lelkesnek.  

- Tudom, hogy amiket csináltam, azokat nehéz lesz elfelejtened, de megígérem, hogy jóváteszem. Hidd el, nagyon sajnálom, hogy nem használtuk ki az időnket, ha visszamehetnék, nem érdekelne, hogy az unokatestvérem vagy.

- Ez kedves – mosolygott rám, és megpaskolta az arcom. – Én is nagyon kedvellek téged.

- Haragszol rám? – vizsgáltam aggodalmasan az arcát. – Mert komolyan nagyon bánok mindent. Főleg, hogy az inasom lettél azokkal a hülye eskükkel, amikről még csak nem is beszélhetsz. Ez olyan igazságtalan, úgy érzem, elvettem tőled az életedet.

- Megtiszteltetés téged szolgálni, Cornelia! Az én életem a te életed.

A legijesztőbb az egészben, hogy úgy tűnt, ezt komolyan mondta. Tudhattam volna, hogy haragszik!

- Megígérem, hogy valahogy megszabadítalak az eskük alól! Megígérem, hogy soha többé nem adom fel a szerelmünket! Kieran és köztem nem lesz semmi, nekem csakis te kellesz. Egy egész életre, ha neked is megfelel.

Még mindig olyan fura arcot vágott, mintha legszívesebben valahol máshol lenni.

- Biztos, hogy nem fáj a fejed? Vagy nem érzed furán magad? – kérdeztem zavartan.

- Nem – nevetett. – Teljesen jól vagyok. Csak meglepett, amit mondtál, ennyi az egész.

Meglepte? Nos, nem azért mondtam, hogy meg legyen lepve, de úgy látszik, ezt érdemeltem. Lelombozódva sütöttem le a szemem.

- És mit mondasz rá?

- Mondom, hogy én is kedvellek nagyon – ütögette meg ezúttal a kezem. – És ööö… nagyon akarom, amiket mondtál. Nemcsak az inasod lenni, hanem a szeretőd is. Alig várom, hogy megszűnjön az esküm! – mondta lelkesen, és mégis… ez nem az volt, amit hallani akartam.

Mi történt vajon? Már nem szeret? De hisz azt mondta mielőtt elájult! Lehet, hogy csak össze volt zavarodva? Akkor viszont óriási hülyét csináltam magamból.

- De… Colin, én…

- Corn, menjünk el a boszorkányhoz, majd később beszélünk! – kérte.

- Tényleg olyan fontos? – kérdeztem csalódottan. Fontosabb, mint én?

- Igen – mondta határozottan.

Lehet, hogy tényleg nagyon fontos. Rájött volna valamire? Nem kizárt, okos fiú.

- Jól van, menjünk – sóhajtottam.

Mindenki, akivel összefutottunk, örült Colinnak, hátba veregették, és vigyorogtak rá, de ő mindre olyan furán nézett, mintha tartana tőlük. Képzeltem, mennyire elege lehet a társaságból.

Végül besétáltunk a boszihoz, aki változatlanul kislányként rimánkodott, bár most nem bömbölt, sőt felcsillanó szemekkel nézett rám.

- Nahát, nahát! – nevette el magát.

- Maga egy undok, gonosz boszorkány! – förmedt rá Colin kissé röhejesen, majd közelebb sétált hozzá. – Meg kellene fojtani az ilyet, mint maga!

Legnagyobb meglepetésemre a nadrágja zsebéhez nyúlt, és egy tőrt rántott elő. Nem is tudtam, hogy van tőrje!

- Colin, mit csinálsz? – kérdeztem meglepetten.

- Végzek a banyával! – felelte, és vérszomjasan megindult előre.

Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belé, de tudtam, hogy meg kell állítanom, ha átlép a védővonalon, a boszorkány karmai közé kerülhet.

- Várj! – ragadtam mag a csuklóját.

Minden tök gyorsan történt. Felém kapott a tőrével és hosszú vágást ejtett a karomon. Ijedten felkiáltottam, de természetesen nem támadtam vissza, mert ez Colin volt. Azonban fordult a helyzet, amikor elkapta felkaromat, és háttal a boszorkány felé lökött.

- Most szépen átléped azt a vonalat, Vöröske! – Itt már tudtam, hogy valami nagyon nem stimmel.

Colin, aki maga is hasonló hajszínnel büszkélkedett, mint én, sosem nevezne Vöröskének. Nem volt időm elgondolkodni rajta, mert a tőr hegyével nem éppen gyengéden megbökte a hasam, én pedig, hogy elkerüljek egy újabb lyukat magamon hátrébb léptem, át a védvonalon.

Kieran elmondta, hogy ha átlépem, a vonal megtörik, ami azt jelentette, hogy a boszorkány szabad. Meg akartam fordulni, hiszen még mindig jobban féltem tőle, mint a fura-Colintól, de nem jutott rá időm, máris éles karmok fúródtak a derekamba, és kislányokra nem jellemző erővel taszított el magától.

Eléggé fájt a földre érkezés, és hirtelen a fejem is megszédült, de azért elordítottam magam.

- Megszökik a boszorkány! Gyorsan!

Mire feltápászkodtam, és kiértem odakint már elszabadult a pokol. Többen a földön feküdtek, Rufus Kierant támogatta, Roland pedig tátott szájjal meredt rám.

- De hát… Colin odabent van, egy perce láttam, akkor még eszméletlen volt – Az ajtó, ami felé mutatott, hirtelen kinyílt, és Colin jelent meg a küszöbön.

Hirtelen megéreztem mindent, amit ő is. Egyfelől meg volt rémülve, amiért ekkora hangzavar támadt, másrészt, mert érezte a fájdalmat a karomban, és nem tudta, mi történt vele, harmadrészt pocsékul érezte magát, alig tudott felkelni az ágyból. Negyedszer nagyon kellett pisilnie, mert alig húsz másodperce ébredt a betegágyában.

- Mi a frász volt az? – néztem kérdőn Kieranra, aki kelletlenül nézett rám.

- Egy alakváltó, Cornelia. A boszorkány inasa.