3. fejezet

3. fejezet

Cornelia

Boszorkánytanács

Boszorkánytanács akkor ül össze, ha egy boszorkány vét a boszorkánytörvények ellen, ilyenkor a legbefolyásosabb boszorkányokból tizenhárom főt kiválasztanak, akik ítélkeznek a törvényszegő ügyében.

Személyes beszámolóm:

Az általános hangulat pocsék volt, a nénikéim majdhogynem tüzet okádtak, amiért Colin megmentésére azt vallottam, hogy én adtam engedélyt neki a boszorkánybálra való megjelenésre, a boszorkányok felháborodva követelték valaki fejét, én pedig sokkosan meredtem magam elé, hiszen egyike voltam ennek a csürhének. Képtelen voltam elhinni, hogy tudok varázsolni. Nénikéim voltak, akik kiválasztották az ítélkező boszikat, viszont ők nem lehettek, mert túl közeli rokonaim voltak.

A tárgyalás megkezdődött, elmondtam, hogyan hívtam meg Colint, de persze a boszik zabosak maradtak, mindenképpen elítéltek…

/részletek Cornelia Holloway – Főboszorkány könyvéből/

O.O

Hajnali négy is elmúlt már, de a boszik még mindig tanácskoztak, mi is legyen velem. Nénikéim, mint önjelölt ügyvédek nem győzték mondani, hogy ne csináljak már úgy, mintha semmiség lenne, ami büntetést rám szabnak, mert igenis komoly törvényt szegtem meg, akár még azzal is járhat, hogy megfosztanak a Főboszorkányi címtől. Mikor vállat vontam, hogy tőlem csinálják, Daphne kifejtette, hogy ez a lehető legrosszabb dolog, mert ezen boszorkánytanács ki is jelölné az új Főboszorkányt, viszont az, mivel nem a rózsaszín füst választotta, nem lenne megfelelő a posztra, ráadásul azt én sem akarhatom, hogy valami alkalmatlan boszorkány uralkodjon felettem (mivelhogy már én is boszorkány vagyok).

Teljesen sokkban voltam, nem is éreztem semmit, pedig pánikolnom kellett volna. Nem tettem, hiszen Colin biztonságban volt, távol ettől az őrültekházától. Különben is, inkább meghaltam volna, mint hogy hagyjam Colint még jobban belekeveredni. A gondolat, hogy ez a sok dilis már tudja róla, kicsoda, nem tetszett nekem. A halandó unokatestvérem. Már ez is épp elég volt, mi lett volna, ha kitudódik a kötelék, ami elvileg tilos? Nem, ítéljenek csak, amire akarnak, nem fogom bánni.

Végül megszületett az ítélet, Kieran – aki szintén tagja lett a tanácsnak, hiszen ő volt az egyik legnagyobb hatalmú vendég – aggódó pillantása dühössé vált, és tehetetlenül rázta a fejét.

- Cornelia Holloway – állt fel végül. A hivatalos hangjából is kihallottam a rosszallást. – A boszorkánytanács bűnösnek talált, amiért halandót hoztál a boszorkánybálra, és ezáltal veszélyeztetted sokunk külvilági pozícióját. – Megforgatta a szemét. – Az enyhítő körülményt, miszerint a halandó vérségi kapcsolatban van veled, a tanács figyelembe vette, ennek ellenére a bűnödnek megfelelő mértékű büntetést szabunk ki rád. A tanács ettől a naptól kezdve megfoszt a Főboszorkány címedtől. – Nénikéim feljajdultak. – Ezenkívül, mivel az említett halandó bűneit is magadra vállaltad, egy éves szolgálattal tartozol egy kiválasztott boszorkánycsaládnál, melynek kezdetekor megfosztatsz varázserődtől, és kizáratsz minden a mi világunkkal kapcsolatos ügyből.

Nénikéim már dühösen morogtak, hogy ez igazán nem igazság, de Kieran még nem fejezte be, láttam rajta, hogy az utolsó dolog a legsúlyosabb mind közül.

- Az éves szolgálat lejárta után, mivel a boszorkánytanács tagjainak nagyobb része – Kieran megvető pillantást vetett a többi vénségre –, úgy véli, irreális vonzódást tanúsítasz a halandó világ felé, visszavonhatatlanul száműznek a halandók varázslatmentes világába. Egy éved van rá, hogy megszakítsd a kapcsolatod minden boszorkánnyal, természetfeletti lénnyel, és…

- Micsoda?! – sikította közbe Flora. – Ezt nem tehetitek vele! A száműzés túl sok!

- A fiú nem mondott igazat – hadarta Daphne is. – Cornelia nem utálja a fajtáját!

- Daphne néni – ráztam meg fejem. El sem hittem, hogy hazudik miattam a boszorkánytanácsnak, már a kihallgatásom elején meg kellett esküdnöm, hogy nem hazudok, különben mindenféle borzalmat ígértek be. Nem akartam ezeket Daphnénak, ő és Flora viszont még mindig a magukét mondták.

- Ha valaki tud olyasmit, ami hatással lehet az ítéletre, kérem, most mondja el, mielőtt hivatalossá nyilvánítanánk! – kérte halkan Kieran a tekintetemet keresve.

Nem volt pofám visszanézni, kissé szégyelltem magam, amiért ilyen zűrbe keveredtem előtte, eddig igyekeztem fenntartani a látszatát annak, hogy bár nem rajongok a dologért, viszonylag rendes Főboszorkány vagyok, ám most láthatta, hogy szó sincs ilyesmiről, sőt meg vagyok áldva egy halandóval, aki állandóan mindent összekavar. Miért nem tudta tartani a száját? Méghogy a boszik képébe vágni, hogy utálom a mágiát! Ez olyan, mintha egy halandó mondaná, hogy utálja a kölyökkutyákat. Teljesen elfogadhatatlan. Akárhogy is, örültem, hogy legalább ő nem keveredett zűrbe. Bár aggasztott, mit jelent az az egy éves szolgálat. Reméltem, hogy nem leszek házicseléd valami boszorkánybagázsnál.

- Colin Grey nem halandó – mondta végül Flora néni legnagyobb ijedtségemre újra belekeverve Colint az egészbe. – Közte és a Főboszorkány között különleges kapcsolat van…

- Ne! – kiáltottam közbe.

-… megosztoznak az életerejükön. Cornelia visszahozta őt a halálból, már semmiképp nem számít halandónak. A fiú a mi világunk része, tehát az unokahúgom nem bűnös.

Újabb hangzavar tört ki, mire még inkább kétségbe estem. A távolból éreztem, ahogy Colint aggodalom tölti el miattam. Érezte, hogy mekkora bajban voltunk.

Ne gyere ide! Ne gyere ide! – próbáltam erősen beleszuggerálni, hátha meghallja valahogy.

A tanács szünetet tartott, hogy kicsit lenyugodjanak, addig én is járhattam egyet. Közölték velem, hogy olyan varázst bocsátottak a házunkra, ami miatt nem hagyhatom el azt. Azért kimenekültem az ítélőszobává kinevezett nappalinkból, és rögtön a hallgatózó Sophie-ba és Vale-be botlottam.

- Nem hiszem el, hogy az a kis vörös görcs képes volt ilyen bajba keverni téged! – sopánkodott Sophie, és legnagyobb meglepetésemre átölelte a nyakam. – Nem száműzhetnek, te vagy a legjobb barátnőm! – Egy éve még hitetlenkedő nevetésben törtem volna ki, de most nyugtatgatni kezdtem Sophie-t, hogy nem fognak száműzni. Egyelőre úgy látszott, az, hogy magamhoz kötöttem Colint, nagyobb bűn, talán halált is érdemel. Tudtam, hogy van halálbüntetés a bosziknál, olvastam egy könyvben. Ha halálbüntetést kapok, akkor majd elkezdhetünk igazán aggódni.

- Cornelia, van egy kis baj – jegyezte meg óvatosan Vale, mire eltoltam magamtól Sophie-t.

- Mi történt? – kérdeztem rossz előérzettel. Csak ne Colinnal legyen valami!

- A farkaslány megszökött – közölte drámaian. – De nem is ez a probléma, hanem, hogy az a boszorkány, aki fogságba ejtette, a keresésére indult, hogy visszahozza.

Újabb adag aggodalom hasított belém, amit gyorsan elnyomtam magamban, nehogy elérjen Colinhoz.

- Nem tudnátok utána menni? – kérdeztem.

- Megőrültél? – kapott levegő és Vale keze után Sophie. – Nem fogom kitenni egy boszorkánynak a pasimat, ki tudja, mit tenne vele! Nem tudunk segíteni, mert nem visszük idegenekért vásárra a bőrünket! Különben is, inkább törődj a pereddel, van fogalmad róla, hogy mi lesz ebből? Nem véletlenül esküdtünk meg akkor mindannyian, hogy soha, senkinek nem beszélünk a kötésetekről! Az ilyesmi szigorúan tilos.

- Majd megoldódik valahogy – legyintettem.

- Segíthetek valamiben? – jelent meg mögöttem Kieran, majd a vállamra tette a kezét. – És én még azt hittem, hogy valóban nincsenek mágikus képességeid!

Ránéztem, és ámulatot láttam az arcán.

- Eddig nem is voltak – magyaráztam. – Csak…

- A képességeid nélkül hoztál vissza egy halandót a halálból – mosolygott rám. – Bámulatos vagy, Főboszorkányom! – Megfogta a kezem, majd a szájához emelve csókot nyomott rá. – Látom, hogy több gond felhőzi az arcod, mint odabent. Mi történt? Ha tudok segíteni, rendelkezz velem!

Nem volt időm rendesen elpirulni – bár Sophie majd’ körbevigyorogta a fejét –, inkább elhadartam, mi van a farkaslánnyal.

- Állok szolgálatodra – bólintott Kieran. – Véletlenül nincs meg az a zsebkendő, amit kölcsönadtam?

Megvolt, bár csúnya vérfoltok borították, lévén abba töröltem a kezem. Kieran csak megfogta, behunyta a szemét, aztán már bólintott is egy újabbat.

- Odamegyek, és visszahozom, rendben? Még a közelben van.

- Jó – sóhajtottam megkönnyebbülten. – Nagyon megköszönném.

Kieran már indult is. Mikor eltűnt, Sophie belém karolt.

- Tudod, ha túléled, szerintem akad egy nagyon szolgálatkész udvarlód. A srác odavan érted, igaz, kicsim? – nézett Vale-re megerősítésért. Természetesen Vale megerősítette, mint általában mindent.

Abban a pillanatban a legutolsó dolgom volt, hogy Kieranra, mint leendő pasimra gondoljak, mégis tudtam, hogy Sophie-nak igaza van. Kieran az első srác Colin óta, aki megmozgat bennem valamit. Ennek kifejezetten örültem. Ha bele tudnék szeretni ebbe az édes boszorkányfiúba, minden gondom megoldódna. Újra lehetnénk legjobb barátok Colinnal! Újra olyan közel lehetne hozzám, mint egy éve! Mennyire gyönyörű gondolat volt!

Kieran alig pár perc múlva vissza is tért.

- A lány biztonságban van, és épp erre tart, csakhogy a halandód is vele van.

- Colin? – nyikkantam fel.

- Attól tartok. És ahogy láttam, nagyon eltökélt, még Carottával is képes lett volna szembeszállni.

- Mi? De ugye nem esett baja? – A szívem ezerszeres iramban kezdett dobogni a gondolatra, hogy Carotta bántotta őt. Ha hozzá mert érni…

- Nem, ne aggódj, Carotta kicsit összezavarodott, most valami mást keresgél – mondta Kieran nevetős arccal.

- Ezt hogy érted?

- Mondjuk úgy, hogy azt hiszi, azért indult el, hogy felfedezze Dullville összes turistalátványosságát – nevette el magát.

Sophie elismerő arcát látva én is elmosolyodtam, de ez csak addig tartott, amíg nem gondoltam megint Colinra.

- Állítsátok meg, légyszi! – kértem az angyaltól és a sellőtől. – Nem jöhet ide, nem verhetnek rá semmit ebből a balhéból!

Megígérték, hogy mindent megtesznek, ami tőlük telik, aztán már vissza is kellett mennem a tárgyalásomra.

O.O

Szorult a hurok a nyakam körül, nénikéim átvették helyettem a szót, és részletesen elmesélték, hogyan kötöttem magamhoz Colint. Nem beszéltek a lehetetlen szerelmünkről, az indokom a sztorijuk alapján az volt, hogy képtelen voltam megválni a gyerekkori barátomtól, aki nem mellesleg az unokatestvérem is.

- Ez nem ok arra, hogy megszegje a legfontosabb szabályunkat! Semmilyen élőlény nem hozható vissza a halálból! – sziszegte az egyik bíróboszi. – A lány bűne így súlyosabb, mint eddig hittük.

- Nos – köszörülte meg a torkát Daphne –, nem bűn, ha a Főboszorkánynak inasra volt szüksége.

- Inasra? – horkant fel az egyik fogatlan tanácstag meglehetősen nőietlenül. Ez tényleg nem jelentett jót, nem értettem, Daphne mit akar kihozni ebből.

- Igen – folytatta Daphne. – A Főboszorkány joga, hogy boszorkányinast fogadjon maga mellé, ha szüksége van rá. Bár már vagy száz éve nem alkalmazzuk ezeket a módszereket, törvény nem tiltja, hogy Cornelia magához köthessen egy arra alkalmas…

- Egy cingár, vörös hajú kis patkány nem alkalmas arra, hogy egy Főboszorkány mellett inaskodjon! – Hé, Colin nem is cingár!

- Valóban nem olyan, mint egy átlagos inas, de változnak az idők – közölte Daphne higgadtan. – A halandók világában egy fiatal lány egy hegynyi kísérővel igen nagy feltűnést keltene. Cornelia halad a korral, ő az újabb generáció, nem igaz nővéreim? Alig pár órája még mind erről áradoztatok!

Eléggé meghatódtam, amiért a nénikéim ennyire kiállnak mellettem, holott csalódást okoztam nekik. Elhatároztam, hogy mindenképpen meg fogom mondani nekik később, hogy mennyire szeretem őket.

A foghíjas tovább akadékoskodott.

- Emlékeztetnélek rá, hogy a boszorkányinasnak képesnek kell lennie rá, hogy megvédje a boszorkányát a testi fenyegetésektől, egy olyan kis törpe…

- Történetesen az a fiú Dullville legnagyobb bajkeverője, efelől kezeskedem – szólalt meg Flora néni is. – Többször láttam monoklival, mint anélkül az elmúlt években, és múlt évben sikeresen megsebzett egy vámpírt, miután az Corneliából táplálkozott, nem igaz, Corn?

- Öhm… de – feleltem elhallgatva azt a tényt, hogy az a bizonyos vámpír hagyta, hogy Colin leüsse, viszont erre senki nem kérdezett rá. A boszik nagy része elismerően hümmögött, még Kieran is vigyorgott. Egy pont Colinnak.

- Rengeteg írásos feljegyzés tanúskodik róla, hogy Cornelia inasa rendelkezik kellő testi erővel és megfelelő vérmérséklettel, ahhoz, hogy a Főboszorkányunk védelmezője legyen, sőt sokszor még túlzásba esik is, ami a védelmezést illeti. Amikor Corn a sellőknél vendégeskedett, még oda is követni akarta őt.

Ez megint nem volt teljesen igaz, de megértettem, hogy el kell kendőzni bizonyos tényeket. Colin, mint boszorkányinas? Nem tetszett a gondolat, de úgy tűnt, nénikéim tudják, hogy mit csinálnak.

- Utána fogunk nézni – morogta a foghíjas boszorkány. – De még nem esett szó arról, miért is van szükség boszorkányinasra. Nem hallottunk róla, hogy Cornelia el szeretné hagyni a körzetét.

- Pedig így van – mondta Daphne. – A Főboszorkány nemsokára küldetésre indul.

- Miféle küldetésre? Mi a célja? – néztek egyenesen rám a tanácstagok.

- Hát… szeretném megtalálni az apámat. – Ez nem győzte meg őket. – És DNS megváltoztatással is kísérletezgetnék. Azt tapasztaltam kutatásaim során, hogy ez meglehetősen kiaknázatlan terület.

Ebben igazam volt, az egyik ráncos boszorkány meg is kérdezte, mi az a DNS, mire Kieran kedvesen elmagyarázta neki. A boszorkányok egy része lelkesen bólogatott, az egyik még meg is jegyezte, mennyire sajnálja, hogy túl öreg már ahhoz, hogy maga is küldetésre induljon.

- Értjük – zárta rövidre végül a foghíjas boszi, aki különösen ellenem ágált, de fogalmam sem volt, miért. – Ám még mindig van egy tisztázatlan kérdés a történetben. Ha mindez igaz, miért rejtegettétek az inast?

Daphne nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán, viszont Flora készen állt a válasszal.

- Más idők járnak, mint régen, nővérem. Boszorkány boszorkánynak farkasa, bocsáss meg, de nem feddhetjük fel minden titkunkat, hiszen olyan nővéreink is jelen voltak a bálon, akikkel már évtizedek óta nem találkoztunk. A Főboszorkány tanácsadói vagyunk, a mi dolgunk is, hogy megvédjük őt.

Döbbent csend fogadta a szavait.

- Olyasmitől tartasz, hogy áruló van köztünk? – kérdezte az egyik szőke boszorkány, aki sötétkék ruhát viselt, amin világító csillagminták voltak, és eddig meghúzódott a háttérben.

- Ne menjünk most bele ebbe – mondta Kieran. – Egyik körzet sem olyan már, mint régen. Mi is élünk ilyen trükkökkel, hiszen az, hogy valamit nem árulunk el, nem számít hazugságnak, ha valaki rákérdez a titkainkra, válaszolunk, ahogy Cornelia főboszorkány is tette. Javaslom, térjünk vissza az ügyére.

- Legyen – csattant fel a foghíjas. – A magam részéről látni akarom a boszorkányinast, hallani akarom az esküjét, és meg akarom tudni, mikor veszi kezdetét a Főboszorkány küldetése. – Az utolsó szót úgy ejtette ki, hogy biztos voltam benne, nem hiszi el az egész történetet.

- Nos – Daphne kicsit zavartnak tűnt –, a fiú még nem tett esküt, de akármikor megteszi. Adjatok tíz percet és idehívatom.

- Rendben – mondta gyorsan Kieran, talán hogy megelőzze a további akadékoskodást. – Tíz perc szünet.

Megint kimehettem egy kicsit, ezúttal rögtön Florához csatlakoztam.

- Mi ez az egész, Flora néni? Ugye Colin nem került bajba?

Nénikém átkarolta a vállam, és puszit nyomott a homlokomra.

- Ne aggódj, kis boszorkányom. Colin meg fog esküdni, onnantól kezdve nem lesz semmi baj.

- Mire esküszik meg? – kérdeztem rosszat sejtve. – Muszáj belekeverednie?

- Muszáj – vágta rá Flora. – Nagy bajba kevert téged, Corn! Miatta van ez az egész, miatta kell hazudnunk a tanácsnak! A legkevesebb, hogy megesküszik a védelmedre, merje csak visszautasítani a dolgot!

- A védelmemre? De ez ugye nem valami komoly, halálos eskü vagy mit tudom én?

Nem kaptam választ, ugyanis Colin robbant be a házba Valeriannel, Sophie-val, a farkaslánnyal és Daphne-val a nyomában.

- Az egész a te hibád, nyomorult csirkefogó! – sziszegett rá Flora. – Felfogtad, hogy miattad akár meg is halhat? Akkor pedig a te nyomorult életednek is vége!

- Flora néni, ne beszélj ostobaságokat! – csattantam fel. – Beszélek Colinnal. Négyszemközt.

Daphne arról morgott, hogy öt percünk van, Vale és Sophie a farkaslányt ragadták karon – aki furán bámult Colinra, és Colin pulcsiját viselte! – Flora pedig durván figyelmeztette Colint, mi lesz vele, ha megfutamodik. Mikor végre kettesben hagytak minket, hirtelen nem tudtam mit mondani.

Az ajándéka jutott eszembe, amit elrejtettem a szobámban, épp mielőtt megkezdődött volna a tárgyalásom. Olyan volt, mintha napok teltek volna el azóta, pedig alig volt pár órája. Még mindig alig fogtam fel, hogy mégis kaptam tőle ajándékot, de most nem is ezt kellett felfognom.

- Bajba sodortalak? – kérdezte végül furcsán távoli hangon.

Néha úgy éreztem, minél távolabb akar kerülni tőlem, hogy gyűlölni akar, ami fájt. Tudtam, hogy nem gyűlöl, ennek ellenére is rosszul esett. Én sosem akartam utálni, sosem akartam, hogy baja essen vagy, hogy rosszul érezze magát, mégis állandóan bűntudatom volt amiatt, hogy ha én nem lennék, mindez nem történt volna vele. Akkor nem vált volna ilyen komollyá. Vagy inkább komort kellett volna mondanom.

Az arcára pillantva láttam, hogy azok a karmolásnyomok egész csúnyák, hirtelen mérges lettem, amiért mégiscsak bántották a próbálkozásaim ellenére. És ki tudja, még mit akarnak vele.

Felé nyújtottam a kezem, mire hátrébb lépett az érintésem elől, mintha megijedt volna tőlem. Talán érezte, hogy dühös vagyok, és azt hitte, bántani akarom? Hogy valaha is bántanám?

- Ne tedd meg! – suttogtam összeszorult torokkal. – Sosem fogom megbocsátani, ha meg mersz esküdni!

- Mi? – kérdezte gyanakvó arccal. Könnyek lepték el a szemem. Egyes indok, amiért nem állok le beszélgetni Colinnal. Mindig bőgőmasinát csinál belőlem.

- Nem akartam ezt! – tört ki belőlem. – Azt hiszed, én kértem boszorkányerőt? Vagy, hogy bántani akarlak? – sírtam el magam.

Utáltam a közöttünk kavargó dolgokat. Fájdalom, bűntudat, szánalom, harag, szikrázás, amikor Colin közelebb lép hozzám, ezeket érzem. Gyorsan kinyújtottam a karom, hogy megakadályozzam, hogy közelítsen. Nem azért sírtam, mert a vigasztalását akartam! Colin felnyögött, ahogy a tenyerem a vállához ért, és akkor én is megéreztem azt a forróságot, ami belőlem sugárzott ki. Tudtam, hogy a boszorkányerőm az megint, de nem tudtam leállítani. Valami arra késztetett, hogy simítsak végig Colin arcán. Az agyam tiltakozott az ilyen bizalmas érintkezés ellen, de a testem és az erő is akarta. Colin visszatartotta a lélegzetét, és lehunyta a szemét, amikor az állához értem. Az ujjaim begyét végighúztam a szája alatt, majd az arca oldalán, ahol a karmolásnyomok voltak. A forróság fokozódott, Colin pedig felszisszent. Ijedten elkaptam a kezem, majd eltátottam a szám.

Colin az arcához ért, ahol egy pillanattal korábban az ujjaim voltak, most azonban csak makulátlan bőrt tapinthatott. Meggyógyítottam a sebeit! Lényem egyik része örült, hogy nincsenek már ott, a másik elborzadt attól, hogy valódi boszorkány vagyok. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy Colin is úgy borzad-e tőlem, ahogy én magamtól, vagy csak a saját érzelmeim ennyire intenzívek. Mindenesetre gyorsan hátrébb léptem tőle, mert ha igazam van, és engem is úgy megvet, mint minden más boszorkányt… Képtelen lettem volna elviselni.

- Cornelia, az inasodnak be kell mennie – jelent meg Kieran mellettem Colint tanulmányozva.

- Milyen inasodnak? – kérdezte Colin undokul.

- Ez lennél te – közölte vele Kieran. – Cornelia boszorkányinasa vagy, illetve leszel, ha…

- Nem! – vágtam közbe. – Nem lesz az! Inkább elviselek valami büntetést.

- Talán szolgálni akarsz valahol? – nézett rám Kieran megsimítva a vállam. – Túl finom és törékeny vagy ahhoz.

Éreztem Colin dühét, megint annyira ki volt akadva, mint mostanában egy csomószor.

- Úgy látom, tényleg nincs szükség rám! – mondta gúnyosan. Fájt, hogy mást képzel a helyzetbe, mint ami, de ha ez kell ahhoz, hogy eltüntessem innen, legyen.

- Valóban nincs szükségem rád, úgyhogy el is mehetsz! – léptem közelebb Kieranhoz, és átkaroltam a derekát, mintha máris a pasim lenne.

Colin érzelmeinek intenzitásától majdnem bevertem egyet Kierannak. Szerencsére bejött a tervem, Colin hevesen az ajtó felé vetette magát. Igyekeztem nem sajnálni, nehogy megérezze, hogy megint direkt bántottam meg. Nem tűnt el elég gyorsan ehhez, az ajtó nem akart kinyílni, pedig Colin vadul rángatta, majd rugdosni kezdte.

- Engedj ki innen! – kiabálta nem tudom pontosan, kinek. Vajon arra gondolt, hogy Kieran vagy én valami varázslattal tartjuk zárva?

- Nem hiszem el! – rohant ki Daphne a tanácsteremben. – Nem mehetsz el, te hálátlan kis féreg! – Megpróbálta megragadni Colin vállát, de képtelen volt hozzáérni. – Corn, hagyd abba! – nézett rám meglepetten.

- Hagyd elmenni! Nincs rá szükségem! – mondtam ellentmondást nem tűrve, és hagytam, hogy az az erőizé, ami belőlem jött, védje Colint.

- Bocsáss meg! – szólalt meg mellettem Kieran, majd mindkét kezét a vállamra téve csinált valamit, amitől minden erő kiment a testemből, a lábaim kicsúsztak alólam, és a karjaiba omlottam.

Daphnénak sikerült megragadnia Colint, aki már vissza is fordult, hogy Kierannak menjen neki.

- Mi a fenét csináltál vele?! – ordította ökölbe szorítva a kezét. Flora is megjelent az ajtóban.

- Megmentjük Corn életét, vagy te nem ezt akarod? – szólt rá higgadtan Colinra.

- Nem! – tiltakoztam újra erőre kapva. Nem tudtam, mi volt, amit Kieran csinált velem, de már jól is voltam. – Nem akarom, hogy Colin benne legyen. Küldjétek haza!

- Látják, nem akarja, hogy segítsek! – csattant rá a nénikéimre.

- Mert téged véd, te hülye kis halandó! – lépett elé Kieran. – Felőlem megüthetsz, ha akarsz, de nem hagyom, hogy miattad baja essen Corneliának!

Nagynénéim és Kieran hangja együtt elnyomta az enyémet, így új módszerhez folyamodtam, igyekeztem beleplántálni Colinba mennyire gyűlölni fogom, ha valóban belemegy valami hülyeségbe. Érezte, láttam rajta, hogy átjárja az egész undorító érzéscsomag, de túl makacs volt, csakazértis pillantással indult el – nénikéim taszigálásának hatására – az ítélőszobába.

- Ne! – követni akartam, de az ajtó becsapódott előttem, és képtelen voltam kinyitni. – Engedjetek be!

- Sajnálom, de nem hallhatod az esküjét – mondta Kieran sajnálkozva. – Tudom, hogy most valószínűleg nagyon haragszol rám, de talán megérted majd, miért nem hagyhattam, hogy te vidd el az egész balhét.

- Mit fognak kérni tőle? – sziszegtem dühösen. – Mire kell megesküdnie? És mi lesz, ha nem teszi meg?

- Ha nem teszi meg, nem tudunk segíteni rajtad – sóhajtotta a kilincsre téve a kezét. – Le kell tennie az esküt, aminek vannak bizonyos alapmondatait, például, hogy az élete árán is megvéd, hogy nem hagy el a bajban, és mindig a közeledben marad. Egyes pontok nem kötelezőek, például nem biztos, hogy meg kell ígérnie, hogy soha nem nősül meg és nem nemz gyerekeket, ez már elég elavult, ahogy talán azt sem fogják kérni, hogy miattad szakítsa meg az összes halandó kapcsolatát. Viszont nincs határa annak, mit esketnek meg vele. Bemegyek, hogy ne essenek túlzásokba. – Lenyomta a kilincset, de még nem nyitotta ki az ajtót. – És ha megteszi, nem kérdezheted meg tőle, mire esküdött fel. Ha elmondja, meg kell halnia.

Azzal bement, és becsukta maga mögött az ajtót. Fohászkodni kezdtem magamban, hogy Colin ne csináljon semmi őrültséget.